Skip to content
Home » November 2.: Halottak napja

November 2.: Halottak napja

    Halottak napján elcsendesedünk, virágot (általában krizantémot, őszirózsát) viszünk a temetőbe, rendbe tesszük a sírokat, mécsest gyújtunk, imádkozunk. 

    Bizonyos településeken az volt a szokás, hogy egész nap sütöttek-főztek, torokat ültek,  a szegényeket megvendégelték, alamizsnát osztottak. 

    A népi hiedelem szerint a sírok feldíszítésére azért volt szükség, hogy a halottak jól érezzék magukat ott, ahova temették őket. Voltak, akik ételt vittek a temetőbe, mert úgy tartották, hogy halottak napján “hazalátogatnak” az elhunytak. 

    Ezen a napon gyertyagyújtással emlékezünk meg halottainkról, mely egyfajta mágikus szokást idéz, segít az elhunyt lelkeknek nyugalmat találni

    Ha nem jutunk ki a temetőbe, gyújthatunk otthon is 1-1 mécsest, beszélgethetünk, emlékezhetünk. Azoknak a gyerekeknek, akik elveszítettek valakit, jó alkalom a halottak napja arra, hogy fel tudják dolgozni szeretteik hiányát. Segítség lehet a szülőknek és gyermekeknek Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? című könyve, illetve Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak…és azután? foglalkoztatókönyve.

     

    Mivel a halál az életünk része, így nem lehet tabu a gyerekek előtt sem. Erre világítanak rá az alábbi mesék is:

    Hans Christian Andersen: Két gyertya

    Pernilla Stalfelt: Halálkönyv (Vivandra Könyvek)

    Dezső Andrea: Mamuska (Csimota)

    Bartos Erika: Bogyó és Babóca alszik (Pozsonyi Pagony)

    Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu! (Csimota)

    Ha érdekel, hogy beszéljünk a halálról gyerekekkel, olvasd el az alábbi cikkeket is:

    http://www.babaszoba.hu/articles/gyerek/Mindenszentek_elott_beszeljunk_oszinten_a_halalrol?aid=20141028163411

    http://www.szuloklapja.hu/gyermekneveles/2335/az-orok-tabutema-avagy-mit-mondjunk-a-halalrol-a-gyereknek.html

    http://www.babaszoba.hu/articles/kisgyerek/Meghalt_a_nagypapa_mit_mondjak_a_gyereknek?aid=20111029212631