Skip to content
Home » Adventről röviden

Adventről röviden

    Az ADVENT a latin ADVENTUS, azaz eljövetel szóból származik és jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet. A keresztény ember Jézus születésének ünnepére készül. Az advent nemcsak a várakozás, hanem a böjt (kisböjt) és a bűnbánat időszaka is.

    A karácsonyra való készülődést, a várakozás örömét még szebbé tehetjük, ha lakásunkat ünneplőbe öltöztetjük. A gyerekek munkáikat egy felakasztott fenyőágra vagy girlandra gyűjthetik. Az ablakokra  üvegfestékkel festhetnek téli képeket vagy ragaszthatnak hópihéket..

    A 2019-es évben december 1-jére esik advent első vasárnapja, ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Az első adventi koszorút egy hamburgi lelkész készítette. Szép szalaggal díszített nagy fenyőkoszorút  erősített fel a mennyezetre, melyet 24 gyertya díszített. Ez volt a mai adventi naptár elődje.

    Koszorúkat készíthetünk fenyőből, de fonhatunk örökzölddel körbecsavart fűzfavesszőből is. Ezeket díszíthetjük szalagokkal, mákgubóval, fahéjjal, dióval, szárított narancskarikákkal,  az ágak közé tehetünk csipkebogyó ágat, magyalt.

    A koszorú, a kör az örökkévalóságot jelképezi. Egy régi népi monda szerint védelmező ereje van, megvédi a családot minden rossztól.

    Az idők során az emberek a mai koszorúkra már csak négy gyertyát tesznek. Advent első vasárnapján egy gyertyát ,a másodikon kettőt – és így tovább – gyújtunk meg..

    A gyertyák színe a karácsonyi ünnepkörre utal: 

    • a lila vagy viola, mely a bűnbánat, a vezeklés színe. (a  3 lila gyertyát az 1.,2. illetve a 4. vasárnapon gyújtjuk meg)
    • és a rózsaszín, mely pedig az örvendezés színe. (ezt  3. vasárnapon kell meggyújtani.)

     

    A mai korban használunk más színű gyertyákat is, például:

    •  pirosat, mely Jézus vérét jelképezi;
    •  kéket, fehéret, zöldet, melyek az angyalokat szimbolizálják.

     

    Íme 4 kis gyertyaének, melyeket ha megtanítunk a gyerekeknek,  meghittebbé tehetjük a vasárnapi gyertyagyújtást.  

     

      Advent 1. 

    Ég a gyertya ég,

    el ne aludjék!

    A szívünkből a szeretet 

    ki ne aludjék!

     

       Advent 2. 

    Ég a gyertya ég,

    el ne aludjék!

    Szívünkből a rosszaság is 

    kitakarodjék!

     

     Advent 3. 

    Ég a gyertya ég, 

    nő a fényesség!

    Sötét földhöz a fényes ég 

    egyre közelébb.

     

    Advent 4. 

    Ég a gyertya ég,

    az adventi négy!

    Azt hirdetik, azt lobogják,

    Krisztus üdvöz légy!